|
A 26 esztendős portás korábban megfordult a Partizan Beograd alakulatában, legutóbb pedig Varga Tamáshoz, Tóth Zoltánhoz, és Sasa Misicshez hasonlóan a Ferencváros együttesében játszott. Mitrovics szerb születésű ugyan, ám mégsem növeli az idegen légiósok számát – a szabályok szerint egy csapatban három külföldi játékos szerepelhet –, hiszen augusztusban megkapta a magyar állampolgárságot édesanyja révén, aki szintén magyar.
- Kettős állampolgársággal rendelkezik, így a csapatban már, mint magyar fog szerepelni. Az erős testfelépítésű kapus a szerb válogatott tagjaként megnyerte a nemrégiben véget érő Universiadét. Nagy reményeket fűzünk hozzá, akárcsak Nébald Olivérhez. Bízunk benne, hogy megfelelően pótolják a Szolnokra távozó Decker Attilát, sőt, remélhetőleg túl is fogják szárnyalni Deki produkcióját. Erre nagy szükségünk is van, mert ebben a sportágban a kapus az egyik, ha nem a legfontosabb poszt – mutatta be Gyöngyösi András, csapatának új erősítését.
- Előre nem lehet megmondani, hogy mi lesz a pontvadászat végeredménye, de abban biztos vagyok, hogy ennek az együttesnek mindenki ellen megvan az esélye a győzelemre. Lehet, hogy bajnokok leszünk, de az is megtörténhet, hogy csak a hetedik helyre sikerül odaérnünk. Nagyon jó csapat alakul Debrecenben, és amikor azt mondom, hogy bárkit megverhetünk, nem csak a levegőbe beszélek, hanem így is gondolom! Alig várom, hogy rajtoljon a bajnokság – mondta elszántan Mitrovics.
|