|
Mondani sem kell, a munkát Gyöngyösi András a Debrecen elsőosztályú vízilabdacsapatának vezetőedzője irányítja.
GYÖNGYÖSI ANDRÁS a vlv-nek:
- Vannak tapasztalatok, hiszen labdarúgók és kézilabdázók számára már folyik speciális tanrendű oktatás Debrecenben. Terveink szerint a vízilabdázók naponta kétszer két órát edzenek majd, s ehhez alakított egyedi tanterv vár rájuk az Irinyi János gimnáziumban. Szerintem különleges lehetőség, hogy egy négyzetkilométeren belül lehet tanulni, edzeni és pihenni. Mivel ez még a fővárosban is nehezen valósítható meg, arra számítunk, hogy a szeptemberben induló első tanévre nem csak a városból, hanem Budapestről és az ország más tájairól is jelentkeznek. Sőt, szeretnénk nyitottá tenni a lehetőséget erdélyi magyaroknak is, akik kettős állampolgárok lévén a bajnokságban is korlátozás nélkül játszhatnának. A cél az, hogy az ország legnagyobb vidéki bázisát hozzuk létre, mégiscsak Debrecen az ország második legnagyobb városa, ha a környéket is figyelembe vesszük, 300 ezer ember él itt. A tervek közé tartozik egy regionális szövetség létrehozása edző- és bíróképzéssel.
A szakmai képzés irányítója Gyöngyösi András lesz, aki a korosztályos edzőkkel közösen végzi majd a munkát. Úgy hírlik, Debrecenben hamarosan elkészül egy olyan nyitott uszoda, amely csak a vízilabdázók igényeit elégíti majd ki, s nagy szerepe lesz a tervek megvalósításában.
Az akadémiára jelentkezők számára nem csak a gimnáziumi oktatással összekapcsolt egyedi képzés lehet vonzó, hanem az is, hogy a diákok játéklehetőséget kapnak a korosztályos országos bajnokságban, sőt, a Debrecen csapatot indít az OB2-ben, valamint az OB1/B-ben is, tehát a legtehetségesebbek számára viszonylag gyorsan megnyílhat az út a sportág élvonala felé. (Érdeklődni lehet: Gyöngyösi András, tel.: +3630-857-6726, e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
- jelentkezési határidő nincs, a felvétel folyamatos.)
A vezetőedző érdeklődésünkre elmondta, hogy a kezdeményezés finanszírozásával kapcsolatos kérdések még nem dőltek el, egyelőre nem tudják, hogy a látványsportágak utánpótlásképzésének segítésére bevezetett adókedvezmény, a TAO milyen mértékben járulhat hozzá a költségek előteremtéséhez.
A pólóberkekben Tojás néven ismert Gyöngyösi András egyébként a közelmúltban az olimpiai bajnok Varga Tamással végigjárta a debreceni uszoda környékének iskoláit. Nyolc suliban kampányoltak a póló mellett ezidáig, de az összes általános iskolát felkeresik, csábítva az alsós gyerekeket a most induló pólósuliba. Február 26-án nyílt napot rendeznek, amelyen felmérik az összes jelentkező képességeit és csoportokba osztják a jelentkezőket. Már most látható, hogy az érdeklődés megvan, ezért a szakember optimista.
VLV.HU http://www.vlv.hu/news/7060/debrecen-osszel-indul-a-vizilabda-akademia
|