|
A tervek szerint halad az alakulat a felkészüléssel?
- Szerencsére azt mondhatom, hogy igen. Az elmúlt öt hétben a fizikai felkészülésen volt a hangsúly, s ugyan még nem teljes a csapat, azok a játékosok, akik pluszba érkeznek, a shenzeni Universideról jönnek, így végig edzették a nyarat. Nagyjából innen kezdődik az idézőjeles érdemi munka. Hétfőn reggel indulunk Nagyváradra – hiszen két hétre bezár az uszoda –, ott a nagyvárad gárdájával fogunk összecsapni, naponta egy vagy két edzőmeccs erejéig. Az azt követő héten Budapestre utazunk, ahol szintén az edzőmeccseké lesz a főszerep, majd szeptember első hétvégéjén kezdetét veszi a debreceni felkészülési torna, melyet remélünk, hogy meg tudunk rendezni, hiszen újabb uszodaproblémákkal küzdünk. Egyelőre úgy tűnik, hogy pénteken délelőtt nem szállhatnak medencébe a csapatok, így a torna is veszélybe kerül – ám ez még folyamatban van, bízunk a legjobbakban. Rákövetkező héten pedig már megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei. Lekopogva tehát, minden a legnagyobb rendben és a megfelelő ütemben zajlik, s én továbbra is bizakodva várom a szezont. Ez az együttes is nagyon bíztatóan mozog – jövő héten megnézzük Nagyváradon, hogy szerepelnek a fiúk – de csatlakozik még egy nemzetközi szintű center, Misics is. Nébald Olivér minden dicséretet megérdemel, ám várhatóan lesz még egy kapusunk, aki szintén csak hasznára fog válni az együttesnek.
A megnövekedett létszám ösztönzőleg hat a csapat munkájára?
- Mindenféleképpen, rendkívül egészséges dolog és nagyon jó tapasztalat, hogy érdemes így csinálni. Biztos, hogy ezentúl mindig azon leszek, hogy ez így működjön. Borzasztóan előnyös az, hogyha nem egy 14-es csapatban – mint tavaly – van 9 bevethető játékosunk, hanem van 15-17 játékos vagy több, hiszen így már az első edzéstől fogva megvan a versenyszellem. Ennek következtében nem tudnak elkényelmesedni a játékosok, állandó teljesítménykényszer alatt vannak. Aki nem úgy teljesít, attól könnyűszerrel meg lehet válni, és a helyére egyből belép valaki.
Nehezítik-e sérülések a gárda munkáját?
- Halek Marcinak sajnos eltört az ujja, de lekopogva, ezenkívül nem hátráltat bennünket semmi a kisebb betegségeket leszámítva. Utóbbi pedig mindig benne van, hiszen az ilyen komoly terhelés alatt az immunrendszer is legyengül és könnyebben kapnak el bizonyos betegségeket a játékosok. Összegezve tehát minden a megfelelően zajlott ebben az öt hétben. Maximálisan elégedett vagyok mind a csapat hozzáállásával, mind pedig az elvégzett munkával, meg tudtuk azt csinálni, amit szerettünk volna.
|